Jedlik Ányos index





Született :
1800 január 11-én
Szimõ

Elhunyt :
1895 december 13-án
Gyõr
Fontosabb évfordulói:
1817 felvette az Ányos névet
1825 pappá szentelik
1868 királyi tanácsosi címet kapott
1879 a vaskorona-rend lovagja lett.
   
Kémiai és fizikai szakszerkesztõ abban a bizottságban, mely a német-magyar mûszaki szótárat állította össze.

Az optikai és hullámtani kísérletek idõszaka az 1850-es évek és az 1860-as évek elsõ fele. Optikai rácsokat 1863-ig készített. Nagyfeszültségû készülékei zömmel az 1860-70-es évekbõl származnak. Legismertebb külföldi eredménye a villámfeszítõ bemutatása volt az 1873-as bécsi világkiállításon.

Szikrainduktorokkal szintén ebben az idõben foglalkozott. Ekkor dolgozta ki különleges induktor tekercselési eljárását is. Gyõri nyugdíjas éveiben is fõként a nagyfeszültségû eszközök szerkesztése felé fordult figyelme.
Csöves villámfeszítõ

 

Sok esetben a tudomány az érdekes jelenségek irányába fejlõdik, mégha azoknak az elsõ pillanatokban nem is tulajdonítanak gyakorlati jelentõséget. Így volt ez a nagyfeszültségû technikával is. A nagyenergiájú szikrakisülések létrehozása sokak fantáziáját megmozgatta, így az idõsödõ Jedlik professzorét is.

A nagyfeszültség elõállításának két lehetõsége kínálkozott akkoriban. Egy "modernebb", amelyben szikrainduktorokkal transzformálták fel a galvánelemek feszültségét, illetve egy "hagyományos", a sztatikus elektromosság (dörzselektromosság és villamos megosztás) felhasználásával.

Az induktorokkal létrehozott nagyfeszültség Faraday 1831-es felfedezésén (nyugalmi indukció) alapult. Mivel csak egyenáram állt rendelkezésre, ezt elõbb szaggatni kellett. Kezdetben ez a Neff által kialakított kézi forgatású fogaskerékkel, majd az ú.n. kalapácsos megszakítókkal történt (hasonlóan, mint a mai villanycsengõkben). Amikor Jedlik elkezdett ezzel a témával foglalkozni, mindössze néhány kis gép létezett. Magyarországon Õ volt az, aki 1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók gyûlésén elsõként mutatott be egy orvosi célokra felhasználható induktort. Ezzel a készülékkel vette kezdetét a villamosság gyógyászati alkalmazása, az elektroterápia. A késõbbiekben Jedlik tovább tökéletesítette a szikrainduktorokat a tekercsek módosításával. Elgondolása, hogy az induktor nagyfeszültségû tekercsét kúpos rész-tekercsekbõl állítsa össze, korának mérnöki csúcsteljesítménye volt. Tekercselõ gépének csak vázlata maradt ránk. A tervezett készüléket Jedlik valószínûleg nem építette meg, mert 1871-ben sikerült Párizsból egy nagy Ruhmkorff-induktort vásárolnia. Az ilyen tipusú szerkezetekkel elérték ugyan az 1 m-nél nagyobb szikrákat is (1080 mm), de Spottiswood 1881-es gépe valóságos monstrum volt (kb. 800 kg, 450 km hosszú vezeték felhasználásával).

Jedlik a sztatikus elektromossággal mûködõ szerkezeteknek szentelt nagyobb figyelmet. "Mi a legtöbb természetvizsgálóra nézve a dörzsölési villannyal való foglalkozást háttérbe szorítá, nekem épen az szolgált arra alkalmul. ... Minthogy nem mindenik tanintézet természettani museuma lehet oly szerencsés helyzetben, hogy az említettem Ruhmkorff-féle készüléket magának könnyen megszerezhesse, arról kezdék gondolkodni: nem volna-e lehetséges a középszerû nagyságú villanygépek által kifejleszthetõ villany megsürítését annyira vinni, hogy az általa nyerhetõ szikrák mind hosszúságra, mind vastagságra nézve minden várakozásnak megfelelhessenek."

A feszültséget létrehozó influenciagép azonban különösen érzékeny a fém fegyverzeteket hordozó tárcsák szigetelõ képességére. A gondot az okozta, hogy az elektrosztatikában a szivárgó áramok miatt nem számit szigetelõnek a gumi, a porcelán vagy a nagyipari gyártású üveg. Csak a speciális összetételû üveg és az ebonit felelt meg e célnak. Jedlik ezek helyett a papírcellás elemeknél szerzett tapasztalatai alapján impregnált papírtárcsákat alkalmazott, és kiváló eredményt ért el. Találmánya a nagyfeszültségû technika korai idõszakának kiemelkedõ technikai eredménye volt.

Jedliknek így már rendelkezésére állt a viszonylag nagy sztatikus feszültséget létrehozó influenciagép, most ennek hatását kellett megsokszorozni. Ismerve az ú.n. leydeni-palackok töltéssûrítõ hatását, nyolc palackból álló telepet készített. Ezeket párhuzamos kapcsolásban egyenként töltötte fel (a feszültség nem nõtt meg az átütésig), majd a töltéseket a palackok sorba kapcsolásával összegezte, így ebben az esetben a töltõ feszültség nyolcszorosát kapta. Tehát a kisütés szikrájának hossza a palackok számával arányosan nõtt. Ezzel a rendszerrel 60 cm-nél nagyobb szikrákat tudott elõállítani.

Még nagyobb hatást ért el, amikor a leydeni-palackok helyett saját "csöves villámszedõit" alkalmazta. A kapacitás növelésére 4 oszlopban 50-50 csövet - rész-kondenzátort - használt.

 

Csöves villámfeszítõ - 1873

1863-ban publikálni is akarta eredményét (Annalen der Physik und Chemie), de a szerkesztõ a cikket terjedelme miatt nem tartotta leközölhetõnek.

Az 1873-as bécsi világkiállítás azonban meghozta a sikert. Az ott elõállított 90 cm-es szikrákkal kiérdemelte a Siemens elnökletével vezetett nemzetközi bizottság legnagyobb elismerését, és megkapta a "Haladásért" érdemrendet.

Sajnálatos fintora a sorsnak, hogy az ilyen típusú telepet E. Machnak tulajdonítják (1876), aki 1873-ban írt levelében Jedliktõl kért felvilágosítást a bécsi világkiállításon látott csöves villámfeszítõrõl.
1. Szódavíz
2. Forgony
3. Dinamó
4. Galvánelemek és villanyvilágítás
5. Optikai rácsok
6. Csöves villámfeszítõ
 
 
Kapcsolódó linkjeink:
Eötvös Lóránd

© 2003








Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es színmélységre
van szükség !
Ajánlott felbontás
1024x768 pixel
24bit-es színmélység!


Támogatott
böngészõ típusok:
IE , NS, Mozilla, Opera

Minden jog fenntartva
Horváth & Fellner
© 2003
Jedlik Ányos indexlap tetejére
Jedlik Ányos index