Jedlik Ányos index





Született :
1800 január 11-én
Szimõ

Elhunyt :
1895 december 13-án
Gyõr
Fontosabb évfordulói:
1817 felvette az Ányos névet
1825 pappá szentelik
1868 királyi tanácsosi címet kapott
1879 a vaskorona-rend lovagja lett.
   
Kémiai és fizikai szakszerkesztõ abban a bizottságban, mely a német-magyar mûszaki szótárat állította össze.

Az optikai és hullámtani kísérletek idõszaka az 1850-es évek és az 1860-as évek elsõ fele. Optikai rácsokat 1863-ig készített. Nagyfeszültségû készülékei zömmel az 1860-70-es évekbõl származnak. Legismertebb külföldi eredménye a villámfeszítõ bemutatása volt az 1873-as bécsi világkiállításon.

Szikrainduktorokkal szintén ebben az idõben foglalkozott. Ekkor dolgozta ki különleges induktor tekercselési eljárását is. Gyõri nyugdíjas éveiben is fõként a nagyfeszültségû eszközök szerkesztése felé fordult figyelme.
Dinamó

 

Az akkoriban áramforrásként használatos galvánelemek hiába adtak komoly áramot (elemenként 8-10 A), az elõállításuk veszõdséges és költséges volt, illetve az egyre növekvõ villamosenergia-igényt sem tudták kielégíteni. Ezért már ezek fejlesztése közben (az ötvenes évek elejétõl) Jedlik sokat foglalkozott egy újfajta áramfejlesztõ, az acélmágneses egyenáramú generátor tökéletesítésével.

A kiinduló pont az indukció törvénye volt, amit 1831-ben Faraday fedezett fel. Az elsõ gépek az u.n. mágneses-elektromos gépek voltak, amelyekben a mágneses mezõt állandó mágnes (patkómágnes) szolgáltatta. Ilyen volt Pixii 1833-as gépe. Elsõ változata azonban még váltakozó áramot adott, tehát nem pótolta a galvánelemeket. Ampere tanácsára azonban rövidesen kommutátorral szerelte fel, és ezzel megszületett az acélmágneses egyenáramú generátor. Ilyen gépet rendelt Jedlik is egy bécsi mûszerésztõl, méghozzá nem csupán saját, pozsonyi intézete, hanem a gyõri, a kassai és a nagyváradi akadémia, továbbá a pesti egyetem részére is. Így ezekben az oktatási intézményekben is lehetõvé vált az akkori legújabb villamos kísérletek bemutatása. A megrendeléseknél saját tervei alapján tökéletesítette a generátort.

A gépek teljesítményét kezdetben a mágnesek méretének növelésével fokozták. Az 1850-es években már hatalmas, 2000-3000 kg tömegû gépek készültek világítási célokra. (Ilyennel szerepelt Edison az 1882-es Párizsi Világkiállításon.) Teljesítményük azonban az acélmágnes gyenge mágneses tere miatt csak kb. 1 kW volt. A mezõ erõsítését eleinte galvánelemrõl táplált, a mágnes köré tekercselt áramjárta huzallal biztosították. Felmerült az az ötlet is, hogy több gépet kellene összekapcsolni és az utolsó már nagy áramot termelhetne (1851). Mindezekbõl egyetlen felismerés hiányzott: az elektromágnes táplálható közvetlenül a generátor áramával. Ez az öngerjesztés, vagy közismertebb nevén a dinamó-elv.

 

Dinamó teszt

Ezt a gondolatot elõször a dán Hjorth vetette fel 1851-ben, de õ még megtartotta a patkómágnest, és gépe áramát csak a mágnes erejének növelésére kívánta használni. Ez a megoldás azonban nem vezetett jelentõs eredményre, mert az acélmágnes anyaga nem felelt meg az elektromágneshez, és igy az öngerjesztés elõnyös hatása nem érvényesült. Jedlik Ányos ismerte fel elsõként, hogy az acélmágnest teljesen el lehet hagyni. Arra is rájött, hogy a vasanyag visszamaradó (remanens) mágnessége elegendõ az öngerjesztési folyamat megindításához. "...a delej forgatása folytán a sokszorozó huzalban villanyfolyam indíttatik, mely a forgatott delej tekercsein átmenvén, a delejt erõsebbé teszi, ez pedig ismét erõsebb villamfolyamot indit s.i.t." - írja 1859-ben. 1861-ben már a gép is megvolt a pesti egyetem szertári leltárának tanúsága szerint: "Unipolar-inductor. Kigondolva lõn Jedlik Ányos által, elkészítve pedig Nuss pesti gépész mûhelyében. Beszerzési ideje 1861." Gépe azonban nem a mai értelemben vett dinamó volt, hanem kommutátor nélküli unipoláris generátor. Mivel gépe csak viszonylag kis feszülséget adott - így nem felelt meg az ívlámpás világítás áramigényeinek -, nem bizonyult kedvezõbbnek, mint az akkor használatos mágneses-elektromos generátorok. Ezért az öngerjesztés elve nem lépte át Jedlik laboratóriumának határait.

 

Dinamó

Az áttörés 1866-ban következett be, amikor gyakorlatilag egyszerre (néhány héten belül) hárman is megjelentek mûködõképes dinamóval (Varley, Wheatstone, Siemens). És bár a gerjesztõtekercs elfogyasztotta a gép teljesítményének kb. egyharmadát, a maradék még igy is sokszorosan felülmúlta az azonos méretû mágnes-elektromos gépek teljesítményét.

Magyarországon elõször Eötvös beszélte el részletesen egy emlékülésen a dinamó feltalálását. Nemzetközi szinten csak az 1927-es comói emlékülésen ismerték meg a kis gépet.

Jedlik dinamójával kapcsolatban még egy felfedezést tett. Felismerte, hogy ha gépébe kívülrõl vezet áramot, akkor az mint elektromotor forgásba jön. Kezdettõl fogva használta is dinamóját erre a célra, vele hajtatta ugyanis az optikai rácsokat készítõ gépét. (~1860.)

Külföldön erre csak késõbb jöttek rá, és az 1873-as bécsi világkiállításon szerepeltettek két összekapcsolt (dinamó - motor párban mûködõ) Gramme-féle gyûrûs forgórészû gépet.
1. Szódavíz
2. Forgony
3. Dinamó
4. Galvánelemek és villanyvilágítás
5. Optikai rácsok
6. Csöves villámfeszítõ
 
 
Kapcsolódó linkjeink:
Eötvös Lóránd

© 2003








Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es színmélységre
van szükség !
Ajánlott felbontás
1024x768 pixel
24bit-es színmélység!


Támogatott
böngészõ típusok:
IE , NS, Mozilla, Opera

Minden jog fenntartva
Horváth & Fellner
© 2003
Jedlik Ányos indexlap tetejére
Jedlik Ányos index