Robert Whitehead
(1823-1905) - hajógyáros.

1823-ban született nem messze Boltontól, Lancaster-ben, Angliában. Mérnöki családból származott. A hagyományokat folytatva, tanulóéveit egy nagytekintélyû mérnöki cégnél, az "Omerods of Manchester"-nél töltötte,majd 1840-ben külföldre utazott szerencsét próbálni. A viktoriánus idõkben a brit mérnökök elsõrangú szakemberek voltak. Sikerült jó életet biztosítania magának, miután kezdetben a Toulon-i hajógyárban dolgozott, majd Milánóban folytatta, mint tanácsadó mérnök. Mindig megpróbálta elkerülni a számos euópai háborút, azonban az örökös határváltoztatások következtében elvesztette legfontosabb szabadalmait. Az Adriai-tenger partjára, Triesztbe költözött, ahol újra egy hajógyárban dolgozott. Itt építette meg az elsõ csavaros propellert, illetve hengeres hajókazánt. 1864-ben elhatározta, egy vezetõ hajógyártó cég igazgatója lett, melynek székhelye Fiumében, Trieszt mellett volt. A vállalat az osztrák haditengerészet számára készített munkákat. Whitehead, aki ekkor már igen jó hírnevet szerzett magának, társult az osztrák-magyar monarchia egyik fregattkapitányával, Luppis Jánossal, akivel közösen kifejlesztettek egy személyzet nélküli, önjáró, víz felszíni, robbanóanyaggal megrakott szerkezetet, a késõbbi torpedó elõdjét. Az osztrák haditengerészet felismerte a találmány jelentõségét, így annak továbbfejlesztését kérte. Whitehead és Luppis között ez idõ alatt megromlott a partneri viszony, így nem sikerült tökéletesíteni a torpedót.


Az együttmûködés befejezõdött, de a munka Whitehead kezében maradt Luppis ötletével együtt. Rájött, hogy a fegyver, melyet kitaláltak, sokkal jobb hatásfokú lenne, ha az a víz alatt robbanna fel. Ezen kívül sokkal jobb, ha a támadás alatt az mindvégig a víz alatt közeledik a cél felé. Ezután hónapokig titkos kísérleteket folytatott a találmány tökéletesítésére John nevû fia segítségével.
A szerkezet végül is elkészült, melyet még a második világháborúban is alkalmaztak.
vissza az elõzõ oldalralap tetejére
   
 

© 2003








Az oldalak megtekintéséhez minimum 800x600-as felbontásra és 16bit-es színmélységre
van szükség !
Ajánlott felbontás
1024x768 pixel
24bit-es színmélység!


Támogatott
böngészõ típusok:
IE , NS, Mozilla, Opera

Minden jog fenntartva
Horváth & Fellner
© 2003
 
Neumann János index